SHELDON BROWN: TANÍTSUK MEG A GYEREKET KERÉKPÁROZNI

Az egyik készség, amire minden szülőnek meg kell tanítani gyermekét, az a kerékpározás. Ez nem olyan, mint a zongoralecke, mivel ezt nemigen lehet másra áthárítani. A tanítás minden fázisában több módszer áll rendelkezésünkre, és ezért a szülő gyakran bizonytalan, hogy melyiket is kövesse. Ebben a cikkben felsorolom a lehetőségeket és segítek választani közülük. A cikk csak a legfontosabb ismeretek magtanítására összpontosít: a pedálozásra, a kormányzásra és az egyensúly megtartására. Természetesen, ezen túl még számos készség kell a gyermeknek szert tenni, de ez már túlmutat a jelen cikk határain.

Triciklik

A legtöbb gyermek számára ez lesz az első lépés a tanulás folyamatában. Mindenképpen kis mérettel kezdjünk. Szerintem még a járás elsajátítása előtt vehetünk egy kis triciklit, mivel azt ülve is lehet hajtani. Itt csak két készséget kell a gyermeknek megtanítani: a pedálozást és a kormányzást. Általában az utóbbi eleinte jobban megy, mivel a lábmozgáshoz már komolyabb fokú koordináció szükséges. Viszont vannak gyerekek, akik hamarabb tanulják meg a pedálozás koordinált mozgását, mint a járásét. Háromkerekűt inkább csak a szobában használjuk, esetleg a teraszig, vagy a garázskiállóig merészkedjünk vele.

Ha ezt a két készséget megtanulta a gyermek, akkor folytassuk egy kis méretű biciklivel, melyre oldalkerekek szereltünk. Általában a 2 és 1/2 gyermekek már tudnak 12"-os kerekű kiskerekűn hajtani. Ebben a korban már nem javaslom a nagyobb tricikli megvásárlását, mivel az lényegesen hatékonyabb, gyorsabb, így sokkal nehezebb megelőzni vele a baleseteket. A bicikliken legalább van egy fék, amellyel a gyermek meg tudja állítani az amúgy is elég lomha jószágot. Sajnos a háromkerekű könnyebben felborul, különösképpen kanyarodás közben. Talán egy kivétel van ez alól: a műanyag (félig-)fekvő triciklik, mivel ezek lassabbak, mint az átlagos hagyományos fém típusok, és jóval alacsonyabb a súlypontjuk, tehát a bukás is kevésbé valószínű. A műanyag kerekek könnyen csúsznak, tehát előbb farol a gép, minthogy felborulna. Az egyetlen aggályom ezekkel, hogy igazán csak elnapolják azt az időt, amikor a gyermeknek valóban fel kel ülni egy kerékpárra, és tényleg szembe kell nézni az egyensúlyozás és a kanyarodás rejtelmeivel. Nem beszélve arról, hogy a fekvő triciklik geometriája olyan, hogy teljesen már irányítási szokásokra tanítja, mint amire majdan szüksége lesz.

Tanítsunk egyensúlyozni!

Háromféleképpen lehet a gyermeket megtanítani egyensúlyozni: pótkerekekkel, seprűnyéllel, vagy minden segítség nélkül. Mindegyiknek megvannak a maga előnyei és hátrányai, és általában többet ki kell ahhoz próbálni, hogy sikerrel járjunk. Általában nagyon sok függ a gyermek hozzáállásától és tanulási módszereitől.

Pótkerekek

A legtöbb kis gyereknek szánt biciklit már gyárilag pótkerekekkel szerelik. Természetesen ettől még mi döntjük el, hogy használjuk-e őket. Nem csak pótkerékkel lehet a gyermeket megtanítani kétkerekű kerékpáron menni. Viszont vitathatatlanul a pótkerekek a jelentik a legkevesebb odafigyelést a szülők részéről. Ezzel szemben, ez messze a leglassabb módszer. Olyanoknak ajánlom, akik csendes környéken, csekély forgalmú utcák környékén laknak, és a környéken nincsenek emelkedők. A pótkerekek használata során az önállóságon van a hangsúly, tehát a próbálgatáshoz inkább járdákat, vagy a kocsibejárót ajánlom. Bizonyos szempontból veszélyesebb a pótkerekes bicikli, mint a háromkerekű, mivel a gyermeknek magasabban van a súlypontja, és a pótkerekek kisebb távolságra vannak egymástól, mint a legtöbb tricikli hátsó kerekei. Sajnos pótkerekekkel, csak gyalogtempóban lehet kanyarodni. Ha ennél gyorsabban próbálna a gyermek fordulni, akkor biztos, hogy felbukik. Akármilyen kis mértékű a kormány elfordítása, a súlypont valamely pótkerékre kerül át, és ebben az esetben a hátsó (kontra) fék már teljesen használhatatlan.

Hogyan szereljük fel a pótkerekeket?

A legtöbb szülő rosszul állítja be a pótkerekeket a gyerekbiciklin. A bicajnak dülöngélnie kell! Ha mindkét pótkerék leér, akkor nincs súly a hátsó keréken. Így gyakran kipörög a hátsó kerék, és már kisebb kátyúkban is elakad a gyermek. A féknek se lesz komoly hatása ebben a beállításban. Tehát kezdetben egy kis dülöngélést engedjünk. Később, ahogy a gyerek egyre jobban hozzászokik az irányításhoz, finoman, milliméterről-milliméterre emeljük a pótkerekek magasságát. Ha lehet, titokban tegyük ezt, mivel a gyerekek nagyon ragaszkodnak a megszokott dolgok iránt. Viszont így elérhetjük, hogy belátható időn belül teljesen eltávolíthassuk a pótkerekeket. A gyerek úgy hozzászokik a fokozódó dülöngéléshez, hogy megtanul egyensúlyozni. Ha nem emeljük a pótkerekeket, és azok közel egy szintben vannak a hátsó kerékkel, akkor egy igen veszélyes, túlméretezett triciklit adunk gyermekünk alá. Nem ritka, hogy a gyermekek 2-3 évet töltenek egy ilyen ésszerűtlen szerkezeten, mire ők unják meg (talán kicsúfolják őket), és megtanulnak pótkerekek nélkül kerekezni. Ha a gyerek kicsit ducibb, lehet, hogy a pótkerék tartóanyaga kifárad, és egyszerűen elhajlik, és így, egy kis késéssel bekövetkezik, amit a szülőnek már rég meg kellett volna tenni. Ha hamarabb növi ki a gyerek a kerékpárt, minthogy megtanulna egyensúlyozni, akkor más módszerhez kell folyamodni. Hiba 20"-os kerekű bicajokra pótkereket szerelni. Legfeljebb akkor tegyük, ha tudjuk, hogy gyermekünk valamilyen egyensúlyozással kapcsolatos fogyatékosságban szenved.

Mint mondtam, a pótkerekes megoldást inkább csendes környéken élőknek ajánlom. A legtöbb család nem ilyen szerencsés, így valakinek állandóan a gyerek után kell futni. Ha már mindenképpen így adatott, akkor próbáljuk ki a seprűnyeles módszert.

Fussunk a gyerekkel!

A gyermek megtartása, és vele való szaladás, a legősibb tanítási módszer. Mindenképpen ezt alkalmazzuk, ha a kerékpár túl nagy a gyermek számára. Fogjuk a gyerek vállát, vagy erősítsünk botot, vagy lécet az üléscső mögé. Semmiképpen ne fogjuk a kormányt, mivel ez bizonytalanabb, és a gyerek se érzi az egyensúlyozás és a kormány összefüggését. A vállfogásnak az az előnye, hogy a gyermek azzonnali visszajelzést kap a dőlésszögről.

Ez a módszer nem valami felemelő élmény a szülő számára. Ha magas az apuka, akkor komoly derék és hátfájást kaphat tőle. Arra is vigyázni kell, hogy véletlenül se akadjunk bele a kerékpár valamely részébe, mert az eséshez vezet. Ez nehéz, mivel a gyermek eleinte nem tud egyenes vonalban haladni. Akármilyen nehéz is a feladat, ez az egyensúlyozás megtanításának leggyorsabb módja.

Miért kell futni? Miért nem lehet csak úgy, kellemes tempóban gyalogolni a gyerek mellett? Gondoljunk bele: nekünk is komolyan összpontosítani kell, ha gyalogtempóban akarunk kerékpározni. Ezzel a tempóval az a baj, hogy a kormánymozdulatok eredménye nem jelentkezik elég gyorsan, ahhoz, hogy egyenes irányt lehessen tartani és megakadályozza a gyermek, hogy elessen. Volt már olyan szülő, aki görkorcsolyával kísérte a gyerekét, de ezt csak annak ajánlom, aki nagyon jól tud korcsolyázni.

Általában a gyerekek hat és hét éve koruk között tanulnak meg két keréken kerékpározni. Ne lepődjünk meg, ha ez sokkal hamarabb megtörténik. Ez csak annyit jelent, hogy a gyermeknek jó az egyensúlyérzéke. Akkor se keseredjünk el, ha mindkét módszer csődöt mondott. Akkor jöhet a titkos fegyver…

A kisméretű bicikli

A gyerek - mint egy kerékpározni még nem tudó felnőtt - magától, legkönnyebben egy számára túl kisméretű kerékpáron tud megtanulni egyensúlyozni. A túl kis kerékpár annyit jelent, hogy mindkét talpát le tudja tenni, amikor a kerékpár álló helyzetben van. Akár még a pedálokat is leszedhetjük, és akkor egy ülő rollert kapunk. Elesni nem lehet vele, mivel dőléskor a lábak mindig leérnek. Lehet felváltott, vagy később páros lábbal hajtani. Jó ötlet azért egy féket felszerelni, mivel a lejtőn nem könnyű lábletétellel megállni. Sajnos ezt a módszert kevesen használják gyermekeik tanítására, mivel egy, már kinőtt kerékpár megvételét jelenti. A szülők, úgyis általában túl nagy kerékpárokat vesznek, azzal a felkiáltással, hogy a gyerek majd úgyis belenő.

Roller

A roller nagyon jó eszköz arra, hogy a gyerek megtanuljon egyensúlyozni. Talán jobb ötlet, mint a pótkerekek használata. A roller legjellemzőbb tulajdonsága, hogy szétválasztja a hajtást, az egyensúlyozás/kormányzás készségétől. Annélkül lehet az egyensúlyozást gyakorolni, hogy a pedálozással kellene bíbelődni. A másik nagy előnye a biciklikkel szemben, hogy kevésbé félelmetes maga a haladás, mivel egy láb majdnem mindig a földön van. A másik láb is csak néhány centire van a földtől, így semmi sem akadályozza meg az idő előtti "kiszállást". Ha a gyerek tud triciklivel menni, akkor a roller nem okoz semmi meglepetést. Ha megfigyeljük, a gyeremk egyre gyakrabban teszi fel mindkét lábát, és ezzel már el is sajátította az egyensúlyozás fortélyát.

Biztonsági felszerelések

Már a kezdetektől arra tanítsuk a gyermeket, hogy viseljenek biztonsági felszerelést. Ha már három éves korában megszokja a gyerek, hogy bukósisakban kerekezik, akkor később nem kell azzal bajlódnunk, hogy meggyőzzük a sisak fontosságáról. A még egyensúlyozni tanuló gyerek vegyen fel tér és könyökvédőket, mivel az esés elkerülhetetlen. Sok gyerek, ha megsérül, elveszti lelkesedését a kerékpározás iránt, és lehet, hogy egy egész életen át végigkíséri ez az élmény. A kesztyű nem is annyira a biztonságot szolgálja, hanem ettől a gyerek profibbnak érzi magát. Higgyék el nekem, a kesztyű fontosabb ajándék, mint a színes csengő, a kosár vagy a küllőgolyók. Amikor a lányom még alig-alig tudott kétkerekűvel menni, $30-ért vettem neki egy Európából importált kerékpáros kesztyűt. A feleségem majdnem kidobott a házból, de másnap a lányom sokkal magabiztosabban ment, és egy hét múlva úgy száguldozott, mint a bátyja. Sajnos volt is egy nagy esése, de szerencsére csak a kesztyű horzsolódott le, és nem a kis tenyere. Ezért már megérte ez a nem mindennapi vétel.

Fékek

A gyerekkerékpárok nagy része csak hátsó kontrával rendelkezik. A gyártók azzal érvelnek, hogy a gyermekek keze túl kicsi és gyenge ahhoz, hogy kézi működtetésű féket használjanak. Ezen felül, a kicsik nem vigyáznak a gépükre, és a bowdenes abroncsfékek sokkal könnyebben sérülnek meg, illetve állítódnak el, mint a kontrás típus. Mindkét érvelésben van némi igazság, de a kéziféknek is megvannak a maga előnyei. Aki még csak tanulja az egyensúlyozást, az veszély esetén leteszi a lábát. Letett lábbal nem lehet kontrát fékezni. Ez a probléma a gyermek kerékpárbalesetek egyik leggyakoribb előidézője. Továbbá, akik mindig is a kontrát használtak, nehezen szokták meg a kézifék használatát az első komoly kerékpárjukon. Ez a kerékpárbalesetek második leggyakoribb előidézője. Én, személy szerint a következő megoldást javaslom. Az első kétkerekű legyen kontrás, de szereljünk fel rá egy első kéziféket, rövid, állítható távolságú fékkarral. Ez nemcsak a kézifék használatára fogja rászoktatni a gyereket, hanem a fékezés szempontjából kritikus első fék modulálását is megtanítja nekik.

Türelem

Mint mondtam, a gyerekek más-más korban tanulnak meg kétkerekű kerékpárnak hajtani. Ne legyünk türelmetlenek. Ha látszik rajtunk az idegesség, akkor ez elveheti a gyermek kedvét a további kísérletezéstől. Ha hagyjuk, hogy a gyerek saját tempójában haladjon, azzal mindenki számára örömtelibb családi tevékenység lesz a kerékpározás.

Vissza